Szöveg: Nagy Tímea
Amikor évekkel ezelőtt először láttam kendó versenyt, csak azt észleltem az egészből, hogy fiúk szoknyában, rostélyos sisakban, fakarddal husimbálnak és közben kiabálnak.
Végül is, majdnem. Csak fiúk-lányok vegyesen, hakamában (japán bő nadrág) és shinai-jal (bambuszkard) egy japán harcművészeti technikát gyakorolnak. Ez a kendó.
A kendó három-négyszáz évvel ezelőtt még a gyilkolás művészete volt, de ma már főleg sportként ismerik. A kendó szó szerint a kard útja, azonban ennél jóval többet jelent: a japán kultúra része” – mondja Abe Tetsushi, hetedik danos mester, aki a rendszerváltáskor önkéntesként érkezett hazánkba japán nyelvet és kendót oktatni, majd itt telepedett le. Jelenleg egy budapesti főiskolán tanít, és mellette a Magyar Kendo, Iaido és Jodo Szövetség (MKSZ) szakmai igazgatója.
„1988-ban egy barátom mondta, hogy hallott valami új dologról, ami nagyon érdekes. Emlékszem, az első edzésre magasszárú edzőcipőt vettem fel, gondoltam, az jó a kosárlabdához is, a kendó meg biztosan valami ütő-rúgó akármi. Meglepve láttam, hogy mindenki mezítláb jön be a terembe” – mesél a kezdetekről a negyedik danos Trásér Tamás, az MKSZ alelnöke. „A kendó folyamatos készenlétre tanít: az ember bármikor képes legyen támadni, akármi volt is az előzmény; emellett erősíti a szellemet és az állóképességet. Abe mester úgy tartja, a legfontosabb, hogy az embernek jó tanára legyen, ebben Tamás is egyetért vele. “Sportpályafutásom legnagyobb fordulópontja volt, mikor 1994-ben megjött hozzánk Kamae mester Japánból.”
„Úgy tíz évvel ezelőtt még nagy különbségek voltak a japán, az európai, az amerikai és az egyéb ázsiai, főleg koreai kendó között. Az európaiak stílusa bár erőteljesebb, a mozgásuk lassúbb volt. Mára ez sokat javult. Az európai országok között is megfigyelhetők különbségek. A legtöbb kendós Európán belül Franciaországban van, ahol viszonylag nagy számban oktatnak japán mesterek, ezért a francia kendó a leglazább: rugalmasak és hatékonyan mozognak. A németeknek keményebb a fejük, főleg csak a támadással foglalkoznak. Az olaszok elsősorban taktikáznak, az alapmozgást annyira nem szeretik gyakorolni. A spanyolok pedig nem szeretik a testi kontaktust” – avat be az európai kendokultúrába Abe mester. „Korábban a magyarok mozgása is olyan magyaros volt, de mára már azon a szinten vannak, mint a franciák. Erre büszke vagyok.”
A magyar kendó világviszonylatban is jónak számít: van már Európa-bajnoki aranyérmünk és helyezéseink, de a világbajnokságokon is rendre megállják helyüket a nagy nemzetek vívói között. A 2009-es világbajnokságon csapatküzdelemben a legjobb nyolc közé jutott a válogatott két vívó – Király Norbert és Babos Gábor –, Fighting Spirit díjat is kaptak.
Tamás már többször járt Japánban, ahol nem szokványos termete okán megismerte a japán humorérzéket is. „Szerettem volna venni Japánban egy fejvédőt. A boltos néni elkezdte egy centivel méricskélni a fejemet, hümmögött, hogy nincs ekkora méretben fejvédőjük, rendelniük kell. Tíz nap, mire elkészül, de majd utána küldik. Este edzés után ülünk egy sörözőben, egyszer csak bejön a helyi bajnok és fennhangon magyaráz valamit a mesteremnek, aztán álam tol egy bárszéket, elővesz egy centit és elkezdi méricskélni a fejemet. Pár perc szívből jövő nevetés után kiderült, hogy a bajnoknak is van egy kendósboltja a város másik végén, és a boltos néni hívta fel, hogy van-e nekem való fejvédője. A bajnok nem hitte el, hogy létezik ekkora fej, eljött megnézni.
A kendó szabályairól: a kendóban a karddal a csuklókon, a fejen és a testen szabad vágni és a nyakra döfni – ezeket mind védőfelszerelés (bogu) borítja. Kenjiro Oka nyolcadik danos hanshi (= mesterek mestere) szerint a helyesen végrehajtott vágás fázisai az előkészület (Waza-ma), a kezdés (Okori), a végrehajtás (Datotsu). A befejezésnél a fizikai mozgás megszűnik, de a szellemi készenlét nem. Ha bármelyik fázis hiányzik, nincs pont. Az érvényes találathoz a három bíró közül kettő egybehangzó ítélete szükséges. A mérkőzés két találatig (két ippon) vagy az időkorlát végéig tart.
KENDÓSOK.BLOG 