A kendó filozófiájáról

Fontos, hogy a gyermekek elsajátítsák a kendó technikáit, és megtapasztalják a győzelem élményét is. Ha állandóan vereséget szenvednek, vagy az edzéseken folyton csak találatokat kapnak, elveszítik a motivációjukat.

Ugyanakkor nemcsak a győzelmek, hanem a vereségek megélése is felbecsülhetetlen értékű tapasztalat, amely későbbi életük során is hasznukra válik. Ez a kendóban különösen fontos.

Ám éppen itt kell óvatosnak lennünk: a győzelem hajszolása közben könnyen észrevétlenül szem elől téveszthetjük a kendó gyakorlásának valódi célját — a jellem formálását —, és az oktatók, valamint a szülők is kizárólag a versenyeredményekre kezdhetnek összpontosítani.

Sokszor kezdetben még a jellem fejlesztése a cél, nem pusztán a technikai tudás megszerzése. Ám a győzelem öröme észrevétlenül a siker megszállott hajszolásához vezethet. Ezért újra vissza kell térnünk a kendó eredeti „filozófiájához”.

Kendóoktatóként az első és legfontosabb dolog, amit szem előtt kell tartanunk, hogy a verseny csupán ösztönző eszköz a gyakorlás útján, és a győzelem nem a kendóoktatás végső célja. A legfontosabb mindig az kell legyen, hogy átgondoljuk: „Milyen emberré szeretnénk nevelni a gyermekeket a kendó által?”, és szilárdan higgyünk abban, hogy jó felnőttekké segítjük őket válni.

Azt kívánom, hogy amikor ezek a gyermekek felnőnek, őszintén elmondhassák:

„Örülök, hogy annak idején kendóztam. A kendó gyakorlásának valóban mély értelme volt az életemben.”

A gyermekek olyanok, mint a virágok: egyediek, pótolhatatlanok és határtalan lehetőségeket hordoznak magukban.

Eszembe jut Kacuja Nomura, a legendás baseball-edző mondása:

„Technikai fejlődés nincs emberi fejlődés nélkül.”

---

Mester és tanítvány együtt

Első kendóoktatásomat édesapámtól, Jamane Noborutól kaptam hétéves koromban, aki akkoriban az Okajamai Prefekturális Rendőrség kendóinstruktora volt.

Apám jelmondata ez volt:

Akár kezdő, akár magas fokozatú kendókáról volt szó, apám soha nem utasított vissza senkit, aki útmutatásért fordult hozzá. Szigorral, ugyanakkor melegséggel és szeretettel fordult tanítványai felé, s így épített ki velük bizalmat.

„Ne ismerj félelmet.”

Élesen él bennem, amit egyszer az oktatói hozzáállásról mondott:

„Ahogy a mondás tartja: könnyű beszélni, nehéz megtenni. A kendó nem puszta szavakból áll. Csak az képes másokat hitelesen vezetni, aki maga is kiáll a dódzsóba, ereje végéig gyakorol és kitart.”

Azt akarta átadni, hogy a valódi szellemiség csak saját, kemény gyakorlásból születhet meg — és ez az, ami megérinti az emberek szívét.

Apám mindig saját példájával tanított a dódzsóban. Technikáit személyesen mutatta be tanítványainak, sőt országos selejtezőmérkőzéseit is megfigyelhették. Úgy hiszem, tanítványai a saját szemükkel látták eredményeit, s ebből egyszerre született meg bennük a tisztelet és a bizalom.

Az a kendóhoz való hozzáállás, amelyet mesterem cselekedetein keresztül mutatott meg, nemcsak oktatói szemléletem, hanem egész emberi jellemem egyik alapkövévé vált.

Hiszem, hogy a tanítványok mesterük példáját figyelve tanulnak és fejlődnek.

Ezért különösen nagy becsben tartom a következő szavakat:

„Mester és tanítvány két együtt utazó vándor.”
(Dógen zen mester)

„Ha az életnek nincs vége, akkor a gyakorlás is örökké tart.”
(Noma Hiszasi: Kendó olvasókönyv)

---

Az egész életen át tartó kendó

Körülbelül húsz évvel ezelőtt, egy ünnepségen, amelyet az Okajama prefektúrából származó kendó világbajnoki győztesek tiszteletére rendeztek, Isihara Tadami hansi megkérdezte tőlem:

— „Jamane, hány éves vagy most?”

Amikor azt válaszoltam, hogy ötvenhét, ezt mondta:

„Mostantól arra gondolj, milyen kendót szeretnél gyakorolni tíz év múlva, hatvanhét évesen — és ennek megfelelően eddz.”

Úgy emlékszem erre, mintha tegnap történt volna. Mintha azt üzente volna nekem: ideje túllépni a pusztán gyorsaságra és erőre épülő kendón, és inkább a szellem és a lélek művelésére törekedni.

Ha tíz év múlva hatástalanná válik a jelenlegi kendód, akkor már késő lesz kétségbeesetten változtatni rajta.

Ezért mostantól nem a pillanatnyi eredményekhez kötött kendót kell hajszolni, hanem az egész életet végigkísérő gyakorlás útját kell járni.

Végezetül szeretném megosztani Takuan zen mester szavait a Fudócsi Sinmjóróku című műből. Remélem, hogy mindazok, akik szeretik a kendót, e tanítást szem előtt tartva újragondolják mindennapi gyakorlásukat.

„A legmagasabb állapot a kezdő szellemhez való visszatérés.
Ha ugyanazzal az elmével járjuk az utat a kezdetnél és a végén is, akkor az egy és a tíz valójában egymás mellett áll.”

(a Budó Hidenso című gyűjteményből, szerkesztette: Josida Jutaka)

---

• Eredeti japán szöveg: 『令和版剣道百家箴』
• Angol fordítás: Oruchan – Quique Ortiz Andres
• Magyar fordítás: kendosok.blog